Share |
2012-03-19 PTE Egyetemi Könyvtár
Megújult az EISZ!

Az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) nemzeti program célja, hogy a felsőoktatás és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen elektronikus információforrásokat központilag, nemzeti licenc alapján vásárolja meg, melynek eredményeként az eddigieknél lényegesen több információt tud biztosítani.Az EISZ fontos része a felsőoktatási fejlesztési programnak, hiszen jelentősen megnöveli a magyar felsőoktatási intézmények és nonrofit kutatóhelyek versenyképességét a világ tudományos életében, és egyben elősegíti az információhoz való hozzáférés demokráciájának kiterjesztését is. Az EISZ az elektronikus tartalmak elérhetőségének fenntartására, a legszélesebb körben használt nagy értékű nemzetközi tudományos információkat tartalmazó adatbázisok beszerzésére, elérhetővé tételére jött létre. Az EISZ Nemzeti Program fenntartása a hazai kutatói szféra működése szempontjából nélkülözhetetlen. Az EISZ Alapprogram keretében nyújtott országos hatókörű adatbázis-szolgáltatás a kutatási infrastruktúra szerves része, ez tartalmazza a kurrens folyóiratok, szakcikkek, tudományos kiadványok bibliográfiai adatait és 'full text' verzióit, a kutatásokhoz elengedhetetlen adatbázisokat.

Az új portálon egyelőre nem szükséges a regisztráció és a belépés az adatbázisok használatához.

A megújult portálon egyelőre nem szükséges a regisztráció. A Portálon az összes EISZ Alapprogramban, valamint a TÁMOP-4.2.5-09/1-2010-0002 pályázatban résztvevő adatbázisról találhatnak az érdeklődők tájékoztató leírást (nem csak azokról, amelyek használatára intézménye jogosult). Vagyis az összes licensz ikonja és tájékoztatója látható, de csak azokra tudnak továbblépni az érdeklődők, amikre az adott intézmény előfizetett, amiket igényelt (az általuk leadott IP tartományon belüli gépekről használhatók az érintett licenszek). A licenszleírások jobb felső sarkában található "összekapcsolt lánc" ikonra kattintva elérhető az adott adatbázis honlapja (az erre jogosult intézmények IP tartományain belül).

Azt, hogy melyik adatbázis melyik intézmény területéről érhető el, a leírások mellékleteként található listákból kereshető ki ("walk in user").

A legtöbb adatbázis 2010-ben kikerült a proxy alól, így ún. direkt URL-ekkel is elérhetők a megadott IP-tartományokon belül (pl.: http://www.springerlink.com; http://www.webofknowledge.com stb.).

(Forrás: EISZ iroda)

« vissza