Share |
2011-02-28 PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
Pályázati felhívás: Logó tervezés

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára pályázatot hirdet a PTE hallgatói részére, a 2011. évi a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban megrendezésre kerülő Könyvtáros Vándorgyűlés logójának megtervezésére.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete a könyvtárosok és könyvtárak országos hatáskörű, civil, non-profit szervezete, évenként rendezi meg vándorgyűlését, melyet az ország területén mindig más könyvtár lát vendégül. Idén a pécsi Tudásközpont lesz a helyszín. Az idei vándorgyűlés témája:

Tanulás, tudás, műveltség – könyvárak a jövő szolgálatában.

Ezen a nyári konferencián a könyvtárosok szakmai előadásokon vesznek részt, majd egy-egy témához kapcsolódóan kisebb csoportokban ismerhetik meg a szakmai újdonságokat.

Ez a pár nap nem csak a szakmáról, hanem kapcsolatépítésről, barátkozásról, ismerkedésről is szól. A kirándulásokon lehetőség van a város és a környék nevezetességeinek megismerésére is.

A pályázat célja

A vándorgyűléshez kapcsolódó logó megalkotása, melyet a pécsi vándorgyűlés honlapján, ajándéktárgyakon, ehhez a konferenciához kapcsolódó kiadványokon jelentetnénk meg.

Formai követelmények

  • Színes, grafikus logó. Szöveges logó esetén csak az alábbi szöveget tartalmazza: „Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011”
  • nem szükséges igazodnia sem az MKE (Magyar Könyvtárosok Egyesülete), sem a PTE (Pécsi Tudományegyetem), sem a DDRKT (Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont), sem a Csorba Győző Megyei-Város Könyvtár logójához.
  • PDF formátumban kell elkészíteni és elküldeni

A pályázat leadásának helye

Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas u. 2/a.
E-mail: titkarsag@tudaskozpont-pecs.hu
A pályázatokat személyesen, levélben, illetve e-mailen is elfogadjuk.

A pályázati munkák leadási határideje

2011. március 30. (szerda) 12 óra

Eredményhirdetés

2011. április 5. (kedd) A győztest e-mailben értesítjük.

Díjazás

I. helyezett: 30.000 Ft KELLO és kártya, mely 30%-os kedvezményt biztosít a Kello könyvesboltban és könyvajándék
II. helyezett: KELLO kártya, mely 30%-os kedvezményt biztosít a Kello könyvesboltban és könyvajándék
III. helyezett: könyvajándék

Nevezési feltételek

  • A pályázó a PTE Karának hallgatója
  • A pályázónak írásban nyilatkoznia kell a logó eredetiségét illetően
  • A győztes pályázó a logó további felhasználásának jogát a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontra ruházza át.

A nevezéshez kérjük feltüntetni az alábbi adatokat

A pályázó neve
Kar, szak, évfolyam
Elérhetőség

A pályázat tartalmazzon egy írásos magyarázatot (max. 10 gépelt sor) , amely ismerteti, hogyan valósítja meg a terv a kiíró elképzelését.

« vissza