A Kalevala napja

Elias Lönnrot néprajztudós 1835. február 28-án tette közzé az első Kalevala-kötethez írt előszavát. Erre az eseményre emlékezik a Kalevala napja. Az eposz jelentős hatással volt a finn kultúrára és a világirodalomra egyaránt. A Kalevala-napot az 1860-as években kezdte ünnepelni a Helsinki Egyetem Savóból és Karjalából származó diákjainak egyesülete. Az 50. és 75. évfordulót látványosan megünnepelték. Az 1920-as évektől kezdve szokássá vált, hogy ezen a napon felhúzzák a finn zászlót: 1975 óta hivatalosan is ünnep, a Kalevala mellett a finn kultúra ünnepe is.

A Kalevala kiállítás megtekinthető
2013. március 20-ig a Pécsi Tudásközpont 0. szintjén.

A Kalevala

A Kalevala finn nemzeti eposz, melyet a finn népköltészet elsősorban karjalai eredetű hősi és epikus énekeiből állított össze Elias Lönnrot. Az eposz, az általa éveken át gyűjtött folklóranyag logikailag egymáshoz kapcsolható dalaiból áll. A 19. században Finnországot is utolérte a nacionalizmus szele, ennek eredményeként született meg a Kalevala, a finn teremtéstörténet.

Első változata az ős-Kalevala, mely 1833-ból való és 16 éneket (ún. rúnót) tartalmaz.

1835. február 28-án Lönnrot megjelentette az eposz második változatát, a 32 rúnóból álló ún. Régi-Kalevalát, amely már tökéletesen megfelelt a kortársak naiv finn őseposzról alkotott elképzeléseinek. A Régi-Kalevala világsikere kiemelte a finneket az ismeretlen népek sorából, hozzájárult a finn nyelv fejlődéséhez, a finn nemzeti öntudat erősödéséhez.

Ezt követően Elias Lönnrot a karjalai eposzba más finn területek népi énekeit is beledolgozta, így készült el a végleges – ma is ismert – változat, az 50 éneket tartalmazó Új-Kalevala 1849-ben.

A Kalevala szó jelentése: Kaleva-lak, azaz Kaleva földje, Finnország. Az eposz verses történetei a nép ősi életéről, világról alkotott elképzeléseiről, a rendkívüli képességekkel rendelkező hősökről szólnak.

Ki ne ismerné Vejnemöjnent, az eposz főhősét, neve szerint a csendes víz istenét, „minden idők énekesé”-t. Olyan világ ez, melyben az emberek nemcsak gyönyörködnek az ének szépségében, hanem hisznek annak varázserejében is.

A Kalevala később a finn-magyar kapcsolatok alakulásának egyik kiindulópontja lett, ezt igazolja az öt teljes magyar Kalevala-fordítás is. Az első teljes magyar fordítását (a német változat felhasználásával) Barna Ferdinánd készítette el 1871-ben, a legismertebb fordítás Vikár Béla nevéhez fűződik (megjelent 1909-ben), modern fordítói pedig Nagy Kálmán 1971-ben és Rácz István 1976-ban. A Régi-Kalevala lefordításával már Reguly Antal is próbálkozott az 1840-es évek-ben, de csak az első két éneket fordította le egészen.

Elias Lönnrot
(1802. április 9 – 1884. március 19.)

Több népdalgyűjtő segítségével 1828-1849 között gyűjtötte össze a népmeseszerű anyagot, és állította össze belőle a Kalevalát. Botanikusként az első finn nyelvű szakmunka szerzője. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Lönnrot”.

Orvostant tanult a Turkui Tudományos Akadémián. A turkui nagy tűzvészben a fél várossal együtt az egyetem is elpusztult, így a diplomát Helsinkiben szerezte meg 1832-ben.

Kerületi orvosi állást kapott Kajaaniban Észak-Finnországban, ahol ebben az időben nagy éhínség volt. Ez késztette az előző orvost lemondásra, így juthatott a pályakezdő orvos ebbe a pozícióba. A több éven át tartó rossz termés hatalmas veszteségeket okozott a lakosságban és az állatállományban. Lönnrot írt az államnak, gyógyszer helyett élelmiszert kérve. Ő volt az egyetlen orvos a kerület több mint 4000 lakosára, egy olyan időszakban, amikor az nagyon kevés orvos volt, a gyógyszerek pedig túl drágák az emberek anyagi helyzetéhez képest, akik jobban megbíztak a falusi gyógyítókban, helyi kuruzslókban.

Az igazi szenvedélye anyanyelve, a finn nyelv volt. 1827-ben kezdett a korai finn nyelvről írni és népmeséket gyűjteni a vidéki emberektől. Lönnrot gyakran hosszabb időre elhagyta az orvosi rendelőjét. A finn vidéken, Lappföldön és az orosz Karélia szomszédos területein tett nagyobb utazásokat, és keresett pártfogókat a gyűjtéshez. Könyvek sorozata bizonyítja erőfeszítéseinek eredményességét: Kantele, 1829-1831 (a kantele hagyományos finn népi hangszer); Ős-Kalevala, 1833; Régi-Kalevala, 1835-1836; Kanteletar, 1840; Sananlaskuja, 1842 (Példabeszédek); Új-Kalevala (a Kalevala bővített második kiadása), 1849; Finsk-Svenskt Lexikon, 1866-1880 (finn-svéd szótár).

(Forrás: Szöveg és kiállítási anyag: Csóka-Jaksa Helga
Narrátor és Non Lineáris vágás: Ambrus Attila József
Készült: PTE Egyetemi Könyvtár, Pécs, 2013. február 22.)

« vissza