Share |
2010-11-08 Csorba Győző Könyvtár
Gutási Éva - TÉPETT ANGYAL c. verseskönyvének pécsi bemutatója

Gutási Éva harmadik kötete folytatás és lezárás egyszerre. Folytatása annak a munkának, amit még „gyermek költőként" kezdett meg a szerző, „A halál hitvese", majd a „Fekete szüzek" című köteteivel, de lezárása is ennek a korszaknak.

Korszak?! Éva költészetének varázsa pont abból adódott és szerzett sok rajongót magának, mert soha nem volt igazán korhoz köthető, mármint a szerző életkorához. Egy időtlen, bölcs, ötezer éves lélek önkifejezésének kísérleteit olvashatjuk ismét, amely lélek jelenlegi hordozója már kinőve a gyermekkorból a felnőtté válás küszöbére ért és most visszanézve, összegzi mindazt, amit fontosnak tart. Összegez, lezár és ígér. Mert a kötet igazi lényege az ígéret. Annak az ígérete „Hogy lelássak a sötétbe / Izzó parázzsá kell válnom." És mi olvasók hisszük ezt, mert Gutási Éva bizonyít a műveivel.

"Mátyus Attila"

 

« vissza