Share |
2010-09-08 Tudásközpont
Házavató a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban

A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont kulcsait a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár részéről Szabolcsiné Orosz Hajnalka igazgató vette át Hargitai Jánostól, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára részéről pedig Fischerné Dárdai Ágnes főigazgató vette át a kulcsokat Bódis József rektortól, majd rövid beszédben köszöntötte az egybegyűlteket.

A tanévnyitó szenátusi ülésen adták át az egyetemi tanári kinevezéseket, valamint a miniszteri, egyetemi és a Baranya Megyei Önkormányzat kitüntetéseit is.

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 74/2010. határozatával Hallgatói Tudományos Díjat adományozott Árvai Tünde történelem-kommunikáció szakos hallgatónak, az országos tudományos diákköri konferenciákon elért kiváló eredményei elismeréseként.

A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont integrálja a város három jelentős könyvtárát: a Pécsi Városi Könyvtárat, a Csorba Győző Megyei Könyvtárat és a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárát; továbbá magába foglalja a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, illetve Közgazdaságtudományi Karának könyvtárait is. Az új, integrált könyvtár várhatóan 2010. október 22-től, 13.000 m2-en várja olvasóközönségét a Tudásközpontban.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásában, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg. A támogatás összege: 4,6 milliárd forint. (Forrás: Baranya.hu)

« vissza