Share |
2014-09-14 PTE Egyetemi Könyvtár
Vitrinkiállítás a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulója emlékére

A holokauszt kifejezés a görög holokautóma, azaz a „teljesen elégetett” áldozat kifejezésből ered. Zsidó terminusa Soa vagy Soá, ami teljes pusztulást, kiirtást jelent. A holokauszt legismertebb jelentése a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul.

A náci rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni: a cigányokat (Porajmos), az oroszokat (különösen a hadifoglyokat), a lengyeleket (GeneralplanOst), a fogyatékosokat (Aktion T4), a homoszexuálisokat és a politikai vagy vallási ellenállókat, például a szocialistákat, kommunistákat vagy Jehova Tanúit. Üldöztetést szenvedtek rajtuk kívül a rendszerrel szemben álló katolikus papok és protestáns lelkészek is, akik közül sokakat deportáltak, fogságban tartottak vagy ezekkel fenyegettek. Sok kutató nem veszi bele ezen csoportokat a holokauszt definíciójába, hanem azt a zsidó nép irtásaként határozza meg. A nácik minden áldozatát figyelembe véve a halottak száma jóval nagyobb, a legtöbb becslés 9 és 11 millió közé teszi.

Az üldözés és népirtás több lépésben valósult meg. A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Koncentrációs táborokat létesítettek, ahol kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, amíg azok bele nem pusztultak a kimerültségbe vagy valamilyen betegségbe. A Harmadik Birodalom által újonnan meghódított keleti területeken Einsatzgruppéknak nevezett speciális alakulatok tömegesen végezték ki a zsidókat és a nácik politikai ellenségeit. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő haláltáborokba; akik túlélték az utazást, azok nagy részével a gázkamrákban végeztek. A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében. Az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.

2014 a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulója emlékére, holokauszt emlékév. Könyvkiállításunkkal az áldozatok emléke előtt tisztelgünk. A kiállítás 2014. szeptember 8. és november 10. között tekinthető meg a Tudásközpont 0. szintjén, a regisztráció mellett.

« vissza